Bár kissé bizonytalan volt az előrejelzés, de mivel nagyon mehetnékem volt, így a 8-as vonattal útnak indultam a Börzsöny felé. A zónázón olvasgattam, majd Szobon buszra szállva fél 11-re értem Letkésre. Elég borongós idő fogadott, a banán-tízórai után elindultam kelet felé. Nem sokáig követtem a hivatalos kék kereszt jelet, egy hosszabb szakaszt ui. a régi kék kereszt jelzés nyomvonalán akartam megtenni. Előtte még bolyongtam a pincéknél, visszatérve pedig láthattam a vízmű kerítése mögött a Kő-kutat.
A tegnapi eső megtette hatását, sáros szekérúton haladtam a Letkési-patak folyásirányával szemben – azaz emelkedve. A patakon összesen 9-szer kellett átkelni, ami szerencsére mindössze 1-1 átlépést jelentett. Közben elértem a Hideg-kúthoz, ahol a forrás vizében szalamandra-utódokat láttam (és egy szelfit is készítettem :-)). Az emelkedő erősödött, én egy zabrudival erősítettem magam, az utamat patakcsobogás és madárcsicsergés kísérte (szinte egész nap) – no meg szemerkélő eső –, közben találkoztam egy túrázó párral is. A kilencedik átkelés után nem sokkal az egykori jelzés útja balra tért, én viszont egy másik úton folytattam a kapaszkodást. Némi szerencsével (és a papírtérkép alapján) megtaláltam a foglalat nélküli Jankó-kutat (éppen délben).
Az emelkedő végén végre jelzett útra tértem, ám örömöm nem volt maradéktalan: nagyon saras szakasz következett, újabb szintemelkedéssel megspékelve. A tüdőköptető kaptató végén jólesett pár percet pihenni a Koppány-nyeregben. Innen megint jelzetlen utakra tértem, a sarasság azonban nem változott, csak akkor, amikor egy kisebb tévedés miatt egy másik ösvényen ereszkedtem le egy erdei aszfaltos útig, melyen hamar elértem a Homloki-kutat. Itt tartottam ebédszünetet, mely most két szendvicset jelentett.
Egy viszonylag rövid, de nagyon küzdelmes szakasz következett, 1 km-en 100 méter szint, ráadásul az utat a favágók járművei „elrontották”, így a fák között csalinkázva jutottam fel a Mézesfához. Itt három túrázóval találkoztam és rövid ideig a hivatalos kék kereszt jelen gyalogoltam. Utolsó jelzetlen etapom csak fél km-es volt, ezen értem el a piros jelzés útját és a továbbiakban már végig ezt követtem. Az út pedig a Misa-réti-árok nevű patakot követte majdnem 2 km-en keresztül, 5 egyszerű átkeléssel. Közben a mai utolsó kúthoz, a Koldus-kút száraz foglalatához értem, de nem sokat időztem ott.
A keskeny ösvény később a zöld jelzésű úttal fonódott, majd a patak távozása után már rétek mellett, szélesebb „nyomtávon” folytatódott, ekkor kezdett előbújni a nap. Ez az út is elég sáros volt, igyekeztem a mellette lévő mezőn haladni, miközben a cipőm is tisztult a vizes aljnövényzetnek köszönhetően. Fák hiányában messzire el lehetett látni: a Nagy-Galla és a nosztrai kőbánya (által lepusztított hegy) mellett a település templomát, börtönét és Kálváriáját is fotózhattam. A kisvasút sínjei mentén értem be a községbe, ahol még jutott időm egy kis sétára. Ennek során a bazilikához is eljutottam. Negyed 4 után kezdtem várni a buszt (egy népes nyugdíjas-túracsoport társaságában), a járat időben érkezett és gyorsan elvitt Szobig. Onnan a zónázó vonat kényelmét élvezhettem a Nyugatiig, majd egy kicsit késő vonattal jutottam haza 6 óra után. (Ezen a túrán sikerült a 100. börzsönyi forrással/kúttal találkoznom - persze még szívesen folytatom a gyűjtést.)
Táv: 15,3 km, szintemelkedés: 495 m
A túra fényképalbuma: https://photos.app.goo.gl/rFqtWi6xEsmpeURC9
